Balassi Bálint
Egy katonaének: In laudem confiniorum
az "Csak búbánat" nótájára
Vitézek, mi lehet ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól,
kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedves mindennél.
Ellenség hírére vitézeknek szíve
gyakorta ott felbuzdul,
Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűl is
vitéz próbálni indul,
Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,
homlokán vér lecsordul.
Veres zászlók alatt lobogós kopiát
vitézek ott viselik,
Roppant sereg előtt távol az sík mezőt
széllyel nyargalják, nézik;
Az párduckápákkal, fényes sisakokkal,
forgókkal szép mindenik.
Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak,
hogyha trombita riadt,
Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll,
nyugszik reggel, hol virradt,
Midőn éjten-éjjel csataviseléssel
mindenik lankadt s fáradt.
Az jó hírért, névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
vagdalkoznak, futtatnak.
Ellenséget látván örömmel kiáltván
ők kopiákot törnek,
S ha súlyosan vagyon az dolog harcokon,
szólítatlan megtérnek,
Sok vérben fertezvén arcul reá térvén
űzőt sokszor megvernek.
Az nagy széles mező, az szép liget, erdő
sétáló palotájok,
Az utaknak lese, kemény harcok helye
tanuló oskolájok,
Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség
s fáradtság múlatságok.
Az éles szablyákban örvendeznek méltán,
mert ők fejeket szednek,
Viadalhelyeken véresen, sebesen,
halva sokan feküsznek,
Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója
vitézül holt testeknek.
Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek
dicséretes serege!
Kiknek ez világon szerteszerént vagyon
mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel
áldjon Isten mezőkbe!
Ez a vers, ahogy a neve is mutatja, Balassi Bálint vitézverseinek egyike. A vers a végvári vitézek életéről szól. Balassi maga is vitéz volt, így próbálja bemutatni az életüket. Ez a műfaj először az ő tollából íródott.
A vers szerkezetére kétféle elmélet született. AZ egyik azt állítja, hogy keretes a szerkezete, a másik azt, hogy szimmetrikus szerkezete van. Ez utóbbi lehetőség szerint, a vers 1. és 9. versszakai a pillérek, az 5. versszak pedig a tengely.
Az első és utolsó versszakban is megszólítja a vitézeket, dicséri (utolsóban áldja is) őket. Ez lehetne így egy keret. Az 1., 5. és 9. versszak egy kicsit elméletibb, vagyis nm képekkel mutatja be az életüket, mint pl. a 3. versszakban. "Az párduckápákkal, fényes sisakokkal..", ezek az előttünk megjelenő képek hiányoznak az említett versszakokból. A 2.-4. vsz-okban leírja a vitézek életét, hogy hogyan néznek ki ("lobogós kopiát / vitézek ott viselik"). Elmondja, hogy hírt kaptak az ellenségről ("ellenség hirére"), elkezdtek készülődni, és így felvonultatja a szemünk előtt a tábor tevékenységét, hogy elindulnak és portyáznak. Megtudjuk, hogy éjjeli őrség is van ("strázsát áll"). Nagyon fontos a látvány és a dinamika, hogy a nyugodtságtól eljutnak a csatáig. Emellett a versben a nézőpont is tágul. Először egy vitéz szívéből indul ki ("vitézeknek szíve / gyakorta ott felbuzdul"), majd eljut addig, hogy az egész tábort lássuk ("Roppant sereg előtt távol az sík mezőt / széllyel nyargalják"). Ezekben a versszakokban leírja a vitézséget, mint általános reneszánsz emberideált. Azt mondja, hogy róluk kell példát venni és taglalja, hogy milyen értékesek. Vitéznek lenni, ezt az életet élni érték: "Emberségről példát, vitézségről formát / mindeneknek ők adnak". Leírja a vitézek motivációjának indokát, ami a hírnév és a tisztesség: "Az jó hírért, névért s az szép tisztességért / ők mindent hátra hadnak".
A 6., 7. és 8. versszak ismét egy konkrét életképeket felvonultató leírás. Ez egy új nap, a hadviselés második napja, amikor megtörténik a döntő összecsapás. A 6. vsz.-ban már az ellenségről nem csal hírt kapnak, hanem már látják őket, szemtől-szemben állnak: "Ellenséget látván". A motivációjuk, kitartó örömük, hogy védhetik a hazát és leölhetik az ellenséget, végig megmaradt, amíg meg nem haltak ("ellenség hirére vitézeknek szíve gyakorta ott felbuzdul", "ellenséget látván, örömmel kiáltván ők kópiákat törnek", "az éles szablyákban örvendeznek méltán, mert ők fejeket szednek"). A nézőpont tovább bővül, már a harcmezőt, az erdőt, a ligetet látjuk: "az nagy széles mező, az szép liget, erdő sétáló palotájok". Bemutatja a konkrét harcot, hogy sebesülést szereznek és a halált naturalisztikusan írja le: "sok vad madár gyomra gyakran koporsója vitézűl holt testnek", tehát, hogy a dögevő állatok eszik meg maradványaikat. "Véressen, sebekben halva", ez a sebesüléseket és azok súlyosságát írja le, hogy fokozza a hangulatot, és ezzel még erőteljesebb bátorságot tulajdonítson a vitézeknek. AZ előző versszakokkal ellentétben, most szemlélteti a vitéz élet viszontagságait, nehézségeit és nélkülözéseit: "csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség, s fáradság mulatások". A dinamika csökken, mivel a harcoló vitézektől eljut a mozdulatlan holttestekig: "kópiákat törnek", "űzőt sokszor megvernek", majd "halva sokan feküsznek".
Az utolsó versszakban - akárcsak az elsőben - a vitézekhez szól, T/2-ben szólítja meg őket, míg a többi versszakban "őróluk" beszél (T/3-ban). "Ó végbéliek", "vitézek", és talán a legjobb idézet az "ők" alátámasztására: "örömmel kiáltván ŐK kópiákat törnek". Ebben a vsz.-ban biztosítja a vitézeket arról, hogy hírnévre tettek szert: "Kiknek ez világon szerte-szerént vagyon mindeneknél jó neve", "áldjon Isten mezőkben!", ezzel megáldja őket. Ez a vallásosság is a reneszánsz jegye, akárcsak a természet közelsége.
A természet végig jelen van a versben, például a lovak, a mező, az erdő. A vers hangulata a második felében (6.-8. vsz.) komorabb, mert ahogy a vitézek meghaltak, úgy a lelkesedés is kihalt. A vers Balassi-strófában íródott (három sor egy versszak, háromszor három strófa egy versben). A versnek van saját ritmusa, ami nagy lépés ebben a korban, mert a verseknek csak akkor volt ritmusuk ha dalra íródtak. Ha önmagában próbálnánk elszavalni egy ilyne dalos verset, akkor egy ritmustalan szöveg lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése